Esély Nap

esélynap-plakát-végső04.11-page-02018. május 11-12-én került sor Esély Nap megyei rendezvényünkre. A program célja, hogy az esélyteremtéssel kapcsolatos üzeneteket, információkat megismertesse az érdeklődőkkel, ezen kívül hogy elősegítse a helyi lakosság előítéleteinek csökkentését, a résztvevők toleranciájának erősödését a hátrányos helyzetű csoportok problémáival szemben.

A programra az elmúlt évekhez képest rekordszámú látogató érkezett, az előregisztrációval meghirdetett programelemekre már a rendezvény előtti napokban beteltek a szabad férőhelyek.

Nagy öröm volt látni, hogy a látogatók ismerik és keresik programjainkat, az interaktív játékteret, a szimulációs termet, az érzékszervi szabaduló szobát és az állatasszisztált foglalkozásokat.

A program megvalósításában együttműködtünk helyi egyesületekkel, szervezetekkel: a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesületével, az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány, a Zalai Kutyabarátok Egyesülete valamint a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. helyi kirendeltsége.

Az Esély Nap fővédnöke Balaicz Zoltán Zalaegerszeg MJV polgármestere az alábbi gondolatokkal köszöntötte a rendezvényt:

“Kedves Hölgyeim és Uraim!
Az Esélyegyenlőségi nap fővédnökeként és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestereként nagy öröm számomra, hogy a zalai megyeszékhely polgárai, településünk civil szervezetei és intézményei idén is összefogtak az esélyteremtés érdekében.
Az immár több éve zajló eseménysorozat célja, hogy közelebb hozza az egészséges és fogyatékkal élő embereket, segít felismerni a sztereotípiákat, elfogadóbbá, befogadóbbá tesz mindannyiunkat. Különféle programokkal, játékos eszközökkel bepillantást nyerhetünk fogyatékkal élő embertársaink mindennapjaiba, megtapasztalhatjuk, milyen kihívásokkal kell szembenézniük nap mint nap.
Az Esélyegyenlőségi nap igazi közösséget teremt, melynek tagjai társadalmunk nyitottabbá válására és a fogyatékosokról alkotott szemléletmód tudatos átalakítására törekednek. Bízom benne, hogy a mai rendezvény után egyre többen csatlakoznak majd ehhez az érzékeny, tenni akaró közösséghez, egyre többen értik meg, milyen fontos a befogadás és az elfogadás.
Szép napot kívánva, üdvözlettel:
Balaicz Zoltán, polgármester”

Polgármester Úrnak, minden résztvevőnek, segítőnek, együttműködő partnerünknek, közérdekű- és iskolai közösségi szolgálatot a helyszínen teljesítő önkéntesnek köszönjük szépen, hogy hozzájárultak a program gördülékeny és magas színvonalú megvalósításához.

A rendezvényről bővebben olvashat a Zaol.hu-n, tájékozódhat a ZegTV Híradójában vagy megtekintheti a képeket: itt.

Találkozzunk jövőre is!