Esély Sportnap Nagykanizsán

A Zala Megyei CSEÖH idén először két alkalommal szervezte meg a nagysikerű Esély Sportnap programot. Nagykanizsán a Tekerd ránk az időd! közösségi tekerésen és spinning maratonon nagy számmal vettek részt önkéntesek, támogató akik a regisztrált szervezeteket támogatva vállalták, hogy három órán keresztül kerékpárra szállnak, és “időt” áldoznak egy nemes célra. (tovább…)

Megjelentek a NEA 2020-as évre vonatkozó forrásteremtési pályázatai

NEA logo

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2020. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című pályázati kiírásai.

A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

A pályázatok beadási időszakai:

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. október 1. – 2019. november 8. között.

A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című pályázati kiírás tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. november 11.- 2019. december 20. között.

A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.

A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el:

http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok

www.bgazrt.hu

Üdvözlettel,
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Érzékszervi Szabaduló Szoba

2019. szeptember 30-án hétfőn, a Zala Megyei CSEÖH Érzékszervi Szabaduló Szoba programmal készült a megyében tevékenykedő helyi döntéshozók számára, melynek során a résztvevők érzékszervekre épülő rejtvények, feladatok megoldásával szabadulhattak ki a helyiségből. Az egyes játékelemek a különböző érzékszervekre építve vezettek el a megoldásig. A játékosoknak a hallását, szaglását, látását, ízlelését, tapintását és logikus gondolkodását kellett alkalmazniuk a végleges megfejtéshez. A program során a csapattagoknak szorosan együtt kellett működniük, hiszen a kerettörténet alapján a szobába lépve varázslat szállt rájuk, és mindannyiukat megfosztottuk egy-egy érzékszervétől, így volt aki végig bekötött szemmel, füldugóval vagy felkötött karral kellett, hogy részt vegyen a játékban.

Építs mosolyt!

FB bejegyzésAz Építs mosolyt! általános és középiskolásoknak szóló pályázatról a Zalai Civil Életért KHE – Zala Megyei CSEÖH szakmai koordinátora Tolnai Tímea, valamint a Down Mosolyambulancia Egyesület elnökségi tagja Molnár Péter Tímea beszélgettek az Egerszegi Estékben (21:15-től) a részletekről Kósi Zsolt műsorvezetővel. (tovább…)

Felhívás – Készül az Országos Ifjúságszakmai Szakértői Adatbázis

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. az EFOP 1.2.3-VEKOP-15-2015-00001 azonosítószámú „Komplex ifjúsági fejlesztések – Új nemzedék újratöltve” elnevezésű projekt keretén belül létrehozza az Országos Ifjúságszakmai Szakértői Adatbázist. (tovább…)

Felajánlás a Bigimp Kft. részéről

A Faipari Centrum (Pózvai körforgalom) nevében szeretnénk felajánlani,hogy a az újonnan elkészült,faipari szerszámokkal,kisgépekkel felszerelt KÖZÖSSÉGI ASZTALOSMŰHELYÜNKET felajánljuk az osztályok részére,hogy elkészíthessék a kutyaházakat.Ez a műhely a továbbiakban is díjmentesen a város lakossága rendelkezésére áll majd. Szervezük a jövőben apa - fia stb..workshopokat is illetve bárki jöhet barkácsolni Hozzánk ,ha otthon nincs eszköze vagy lehetősége. (tovább…)

Ülésezett az Ifjúsági Kerekasztal

elnökségi tagokTizedik alkalommal rendezett tegnap széleskörű szakmai fórumot a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal. Az elnökségi tagok között helyet foglal a Zala Megyei CSEÖH munkatársa, Tolnai Tímea is. Bővebbe a Zalai Hírlap 2019.09.26-i számában

 

 

 

 

 

 

 

 

Esély Sportnap Nagykanizsán

Plakát_kép

Október 5-én ismét Esély Sportnap, ezúttal Nagykanizsán!

 

 

 

 

(tovább…)

Építs mosolyt! – felhívás általános- és középiskolások számára

FB bejegyzésA DOWN – Mosolyambulancia Egyesület és a Zalai Civil Életért KHE KÖSZ  (Közösség, Önkéntesség, Szemléletformálás) programjának keretein belül kutyaház építési versenyt hirdet, melynek kedvezményezettjei a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület és Menhely kutyusai.

Az első három jelentkező számámra a Bigimp Kft felajánlja az alapanyagokat, valamint teret és lehetőséget kínál valamennyi osztály számára, hogy közösségi terükben készítsék el a kutyaházakat. Bővebben: itt.

 

(tovább…)

Szimulációs terem – Kapcsold ki! Érezd át!

rpt

A Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház a Szimulációs terem komplex programja keretén belül, játékos, interaktív feladatokkal várta az Országos Elsősegélynyújtó Verseny keretén belül a városba érkező csapatokat, akik közül három korosztályban képviseltették magukat a versenyzők: általános iskolás, gimnazista és felnőtt.

A program célja a többségi társadalom tagjainak érzékenyítése a látássérült személyek iránt, illetve szemléletformálás.

A program részekét berendezésre került egy ún. Sötét Szoba, ahol a résztvevők csoportvezetőkkel haladtak a terem három állomása között, megoldva az egyes feladatokat pl.: gyümölcs-zöldség felismerés, szoborfelismerés, tárgyválogatás.