“AZ ÉV ZALA MEGYEI ÖNKÉNTESE 2021”

onkentesseg

2021. ÉV ÖNKÉNTESE DÍJRA VÁRUNK JELÖLÉSEKET!

December 5. – Önkéntesek Világnapja alkalmából

a Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház pályázatot hirdet  

„AZ ÉV ZALA MEGYEI ÖNKÉNTESE 2021″ címmel a

Zala megyében önkéntes tevékenységet végzők elismerésére.

 

2021. évben negyedik alkalommal, az előző évek hagyományainak megfelelően a Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház elismerő díjakat kíván átadni a közösségért végzett önkéntes tevékenységért az Önkéntesek Világnapja alkalmából. (tovább…)

Láthatatlan vacsora

“Kapcsold ki, érezd át!”

A vacsora során a látó résztvevő vendégeink bekötött szemmel fogyasztották el vacsorájukat, ami elősegítette a saját élményekre épülő tapasztalatszerzést, az empatikus képességek fejlesztését, az esélyegyenlőség megvalósítását.

Meghívott látássérült előadók segítségével adtunk át releváns információkat a vakok, gyengénlátók és aliglátók mindennapjairól a kötetlen hangulatú vacsora alatt, miközben lehetőséget biztosítottunk a feldolgozó beszélgetésre. A program tartalmazta az élmények átélését és a többfogásos menüt.

(tovább…)

Pályázati felhívás

EGYÜTT. ÚJRA.” – A CIVIL KÖZÖSSÉGI ÉLET ÚJRAINDULÁSÁNAK BEMUTATÁSA FIATAL SZEMMEL

facebook-image

.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) fotópályázatot hirdet, amelynek célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása. A 2020 márciusa óta mindannyiunk életét befolyásoló koronavírus járvány a civil szektor működését, illetve a szervezetek által megvalósított programok és rendezvények lebonyolítását is nagymértékben megnehezítette. Az utóbbi hetekben azonban az online térből végre mindenki visszaköltözhetett az offline világba, újra személyes keretek között megtartva az elmaradt vagy a nyári időszakra tervezett eseményeket. A formális és az informális közösségek újraindulása ismét megmutatta, hogy mekkora összetartó és értékteremtő ereje van a hazai civil szektornak.  (tovább…)

Megvalósult Esély órák

Közoktatási, köznevelési intézményekben tartott szemléletformáló programként iskolarendszerben és a nyári időszakban egyaránt 25 Esély Órát szerveztünk, összesen 593 fő elérésével. A tanév során összesen 3 Esély Óra került megtartásra, 1 helyszínen, összesen 52 fő részvételével. A nyári időszakban 19 órában, 9 helyszínen, ahol összesen 541 főt értünk el. Összesen 11 helyszínen 25 órát tartottunk tapasztalati szakértők bevonásával: tolerancia témában, 593 fő bevonásával köznevelési- és közoktatási intézményekben, illetve iskolai nyári szünet időtartama alatt szervezett nyári táborokban.

(tovább…)

Esély órák nyáron

TÁBORSZERVEZŐK, TÁBORVEZETŐK!

Legyen a táborotokban Nyári Esély Óra is!

Átadásra kerültek az „AZ ÉV ZALA MEGYEI ÖNKÉNTESE” 2020 díjak!

díjakA független szakmai zsűri egyöntetű véleménye alapján három kivételes személyiség kiemelkedő önkéntes tevékenységének elismeréséért 2020-ban „Az Év Zala Megyei Önkéntese” Díjat kapta:

Balogh Józsefné, Betti Keszthelyről,

Laska Csabáné, Ági Nagykanizsáról,

Németh Kristóf a Mindszenty Gimnázium tanulója!

Szívből gratulálunk!!!
(tovább…)

„AZ ÉV ZALA MEGYEI ÖNKÉNTESE” 2020

 2020. ÖNKÉNTES DÍJRA onkentesJELÖLÉSEKET VÁRUNK!

December 5. – Önkéntesek Világnapja alkalmából

A Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház pályázatot hirdet  „AZ ÉV ZALA MEGYEI ÖNKÉNTESE” címmel  Zala megyében önkéntes tevékenységet végzők elismerésére.

2020-ban immár harmadszor, az Önkéntesek Világnapja alkalmából a Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház elismerő díjakat kíván átadni a Közösségért végzett önkéntes tevékenységért.

 

A díjak átadásával szeretnénk  elismerni az önkéntes tevékenységet végző magánszemélyek aktivitását és a közért végzett tevékenységét azzal a céllal, hogy a közérdekű önkéntesség pozitív társadalmi megítélését tovább erősítsük. (tovább…)

Bölcsi-tuning – egy remek program után

116218678_349367902720810_4136721537613425994_nJúlius 25-én szombaton Bölcsi-tuning címmel önkéntes akció program keretében szépült meg Zala megyében, a zalaegerszegi Űrhajós Bölcsőde.

A Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak egyik fontos feladata az önkéntesség népszerűsítése, a helyi közösségek önkéntes tevékenységbe való bevonása, ezért évek óta meghirdetünk önkéntes akciókat. Idén a családvédelmi akciótervhez kapcsolódva minden megyében és a fővárosban egy-egy bölcsőde szebbé tételét tűztük ki célul. (tovább…)

Esély Órák nyáron is

TÁBORSZERVEZŐK, TÁBORVEZETŐK! Legyen a táborotokban Nyári Esély Óra is!

.
esély óra logóA Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésben interaktív érzékenyítő, szemléletformáló foglalkozásokat biztosítunk nyári táborokba.

– általános tolerancia – hogy működik az előítélet, sztereotípia, diszkrimináció,

– fogyatékossággal élők mindennapjainak megismerése tapasztalati szakértők bevonásával.

Az Esély Órák célja a fiatalok érzékenyítése, hiteles tájékoztatása és egyéni szociális kompetenciafejlesztése. (tovább…)

Önkéteskédnél? Önkénteseket toboroznál, önkéntes munkát szerveznél?

A https://www.onkentes.gov.hu/ honlap magánszemélyeknek önkéntes tevékenység végzéséhez  és szervezeteknek, intézményeknek önkéntesek toborzásához, önkéntes munkát szervezőknek nyújt hasznos és pontos információt, tájékoztatás, és kapcsolódási felületet!

onknetes.gov.hu

Önkénteskednél? Számítanak Rád!

Itt megtudhatod, hogyan és miben tudsz a rászorulóknak segíteni!

(tovább…)