keresés a weboldalon

Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Kulturális

Botszentgyörgy Várkastély Újjáépítéséért Alapítvány

A történelmi emlékezet felfrissítése, ébren tartása, méltó megemlékezés a korabeli hősök áldozatvállalásáról, példájuk bemutatásával és annak helyi és országos szintű ápolásával a mai fiatalok hazafias érzelmű nevelése.A korabeli harci cselekmények egyik – még most is szabadon hozzáférhető – helyszínének látogathatóvá tételével és fokozatos felújításával egy Kanizsa várának történelmi szerepéhez és az itt harcolt végvári vitézek példájához és áldozatvállalásához méltó emlékhely létrehozása.Botszentgyörgy várkastélyának újjáépítésével az Alapítvány emléket kíván állítani a város hősi múltjának, tisztelegni óhajt a haza és Európa védelmében itt harcolt és életüket áldozott ismert és névtelen hősök előtt.

Mesés Hetés Egyesület

A Bödeházán alapított egyesület elsősorban Bödeházának, illetve a Hetés néprajzi tájegység térségének, a Mesés Hetés Zöld út által érintett településeknek a kulturális és természeti értékeinek megőrzésére, tovább örökítésére alakul. Az egyesület fő célja, a helyi közösség életét meghatározó, értékmegőrző, értékteremtő programok szervezése, melyek segítik a Hetés értékeinek megőrzését, a település és az egyesületi tagság turisztikai piacra jutását a zöld utak céljainak figyelembevételével, kis léptékű, fenntartható mértékben. (tovább…)

Keszthely Belvárosi Vállalkozók Egyesülete

Az egyesület célja, hogy Keszthely belvárosának fejlesztéséhez és a város kulturális életének élénkítéséhez hozzájáruljon, különös tekintettel a belvárosi kereskedelem és vendéglátás lehetőségeire, valamint a Festetics örökség hírnevének megőrzésére. Az egyesület kiemelt céljai közé tartozik a kulturális örökség fenntartása, a közösségfejlesztés és annak összetartozása, valamint a helyi idegenforgalom és gazdasági fejlesztése. Az egyesület fontos feladatainak tekinti a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek teremtését a vállalkozói szférában. Ezen túlmenően kiemelten figyel a helyi vállalkozók érdekeinek védelmére és képviseletére.

Falunk Jövője Egyesület

Az egyesület a Zalaszántón működő óvoda és mini bölcsőde, az általános iskola és a zalaszántói illetve a környékbeli ifjúság fizikai, szellemi és morális fejlődésének elősegítését, támogatását tűzte ki célul. Zalaszántói és környékbeli gyermekek optimális fejlődését szolgáló támogatási lehetőségek kihasználása:

  • kül- és beltéri játékok és eszközök fejlesztése,
  • kirándulások szervezése,
  • az egészséges életmódra nevelés feltételeinek megteremtése és annak elősegítése, illetve ezek támogatása.

    Minden olyan tevékenység, amely a köznevelési intézmények fejlesztését, működési feltételeinek javítását, érdemben és ténylegesen elősegíti. A helyi és környékbeli gyermekeknek, fiataloknak kulturális, hagyományőrző, szórakozási, illetve művelődési lehetőségek biztosítása. Egészséges, tiszta, biztonságos lakókörnyezet megteremtése. Természet- és környezetvédelem, fenntarthatóság a fiatalok körében, a természetes és épített környezet védelme. Egészséges életmódra nevelés és prevenciós programok szervezése, népszerűsítése. Karitatív tevékenységek, a rászoruló gyermekek és családok segítése. Ifjúságvédelem, ifjúsági közösségek létrejöttének elősegítése, a fiatalok egészségmegőrzésének segítése. Digitális tudatosság elérése az ifjúság és a szülők körében. Pénzügyi tudatosság kialakítása a gyermekek és az ifjúság körében.

Kis-Balaton Civil Egyesület

Elsősorban a Kis-Balaton környezetét érintő, de tágabb értelemben a Balaton térsége, a Nyugat-, és Közép-dunántúli régiókban Zala-, Somogy-, Veszprém-, és Vas megyék településein működő szervezetek összefogásával érdekvédelmi, gazdasági, kulturális, településfejlesztési együttműködés kialakítása.

Pusztamagyaródért Egyesület

Pusztamagyaród község környezeti , természeti és épített örökségének, valamint kulturális értékének megőrzése, ápolása és lehetőségeink szerinti gyarapítása.

VÁROSUNKÉRT EGYESÜLET

Rendezvények szervezése, reklámozása és/vagy menedzselése, mint pl. zenés táncos rendezvények, koncertek, üzleti és kereskedelmi bemutatók, értekezletek, kongresszusok, konferenciák és találkozók. Kulturális és információs, kommunikációs tevékenység, pl. helyi tömegkommunikáció, művészeti tevékenység, kulturális örökség megőrzése, közgyűjtemény, kiadás, épített környezett védelme, népművészet, hagyományőrzés, közművelődés, kisebbségi, nemzetiségi kultúra ápolása. Állampolgári kezdeményezések,környezetvédelmi és ökológiai mozgalmak, közösségi, képzési lehetőségek, társasági ismeretségi körök, egyesületek, baráti körök, ifjúsági szervezetek, diákegyesületek, klubok, kulturális, szabadidős vagy hobbiegyesületek szervezése és támogatása.

Nemespátró Kulturális Örökség alapítvány

Nemespátró település kultúrstratégiai jelentőségű eseményeinek megvalósítása, finanszírozása és működtetése és ápolása, Nemespátró térség minőségi falusi turisztikai fejlesztése, pozicionálása.

Zala Vidékőrző és Kulturális Egyesület

A 2005-ben alakult és 2019. év óta kibővített feladatokkal működő Egyesület célja, hogy működésével elősegítse Zala aprófalvas településeinek felemelkedését gazdasági, szociális és kulturális téren egyaránt, élhető létet biztosítva ezáltal az itt élő embereknek.

A közösségi élet színtereiként működő települések – legyen az város vagy falu – értékeinek felkutatása és megőrzése. Az Egyesület értékmegőrző tevékenységét a települések hagyományainak, történetének felkutatása és ápolása, a közösségi élet kutatása, az ott megjelenő értékek bemutatása és megmentése; a települési épített környezet megóvása, a térség környezetvédelme és megóvása, a kulturált szórakozás és szórakoztatás megszervezése eszközeivel kívánja elérni. A településeken a helyi identitást és kohéziót, a lokálpatriotizmust és a erősítését támogatja. Ezen céljai érdekében képzéseket, konferenciákat, előadásokat szervez, programokat rendez, túrákat, kirándulásokat vezet, kiadványokon, prospektusokon keresztül informál.

Az Egyesület közhasznú szolgáltatásait a tagságon kívül, mások is szabadon igénybe vehetik.

Az Egyesület – céljainak megvalósítása érdekében rendezvények szervezésekor catering és marketing tevékenységet is folytat megbízási szerződés alapján.

Az Egyesület céljainak megvalósítása érdekében kapcsolatot tart, együttműködik mindazokkal az állami és önkormányzati szervekkel, társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, melyek támogatásukkal elősegítik az Egyesület céljának megvalósítását.

Lentihegyi Vidékőrző és Kulturális Egyesület

Az egyesület célja, hogy működésével elősegítse a Lentihegyi városrész felemelkedését gazdasági, szociális és kulturális téren egyaránt, ezáltal élhető létet biztosítva az itt élő embereknek. A közösségi élet színtereinként működő városrész értékeinek felkutatása és megőrzése. Az egyesület értékmegőrző tevékenységét Lentihegy hagyományainak, történetének felkutatása és ápolása, a közösségi élet kutatása, az ott megjelelő értékek bemutatása és megmentése; a települési épített környezet megóvása, a térség környezetvédelme és megóvása, a kulturált szórakozás és szórakoztatás megszervezése eszközeivel kívánja elérni. Lentihegyen a helyi identitás és kohézió, a lokálpatriotizmus erősítését támogatja. Ezen céljai érdekében képzéseket, konferenciákat, előadásokat szervez, programokat rendez, túrákat, kirándulásokat vezet, kiadványokon, prospektusokon keresztül informál. Az egyesület közhasznú szolgáltatásait a tagságon kívül, mások is szabadon igénybe vehetik. Az egyesület a céljainak megvalósítása érdekében rendezvények szervezésekor catering és marketing tevékenységet is folytat megbízási szerződés alapján. Az egyesület céljainak megvalósítása érdekében kapcsolatot tart, együttműködik mindazokkal az állami és önkormányzati szervekkel, társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel, melyek támogatásukkal elősegítik az egyesület céljainak megvalósítását.