Előadás és ALACOOLJ! a Pannon Egyetemen

2023. május 2-án a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője, Horváth Rita tartott előadást forprofit-nonprofit kapcsolatépítés témában a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központban. A hallgatók az előadás után megismerkedhettek az ALACOOLJ! társasjátékkal, amelyben a csapatoknak egy új civil szervezetet kellett alapítani.
10. Városi Diáknapok

A Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ is részt vett a 10. Városi Diáknapokon. Izgalmas szabadulószobával vártuk a 4 fős diákokból álló csapatokat. A 6 csapatból 2-nek nem sikerült kijutnia időben a „szobából”, de voltak akik 15 perc alatt teljesítették a feladatokat, élmény volt látni, hogy minden csapat különböző gondolatmenet alapján oldotta meg a feladványokat.
„FUSS, biciklizz velünk Boncodföldére KÉKBEN!”

A Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Down Mosolyambulancia Egyesülettel közös standon, játékokkal várta a résztvevőket a „FUSS, biciklizz velünk Boncodföldére KÉKBEN!” elnevezésű rendezvényen melyet az Autista Sérültekért Zalában Alapítvány, Boncodfölde, Hungary szervezett.
NIT TAVASZI KÖZÖSSÉGKÉPZŐ 2023.
A NIT Közösségképző célja a résztvevők tudásának bővítése, a szektor és a szervezetek működésének fejlesztése, olyan területeken, mint a közösség- és hálózatépítés, a projektmenedzsment és pályázatírás, döntéshozatal és vezetői minták elsajátítása, az ifjúsági szervezetek felépítésének mikéntje. A résztvevők tagszervezeteink vezetői, delegáltjai, szakemberei közül kerülnek ki.
Nem titkolt célja a megújuló rendezvénynek, hogy az ifjúsággal foglalkozó szakemberek számára is új információkat, készségeket nyújtson a program, amelyet idén 2023. április 26. és 27. között Székesfehérváron, a magyar ifjúság fővárosában tartunk.
Regisztrálni az alábbi linken lehet:PÁLYÁZATI LEHETŐSÈG

A NIOK Alapítvány Stronger Roots címmel pályázatot hirdet civil szervezetek és hálózatok számára! A támogatottak másfél éves, szervezetre szabott fejlesztési lehetőséget és pályázati forrást nyerhetnek. A program az Európai Unió finanszírozásával valósul meg.
További részletek: https://www.niok.hu/tarsadalmibazis?fbclid=IwAR26AGQA9Nbh4uNi2WlT2ZtJ3ikkkk7Q9d37ijs_0IjAQjn2Bcg9l_zFyF8

Autizmus Világnapja

A Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ összefogva a Down Mosolyambulancia Egyesülettel a Páterdomb a Kultúráért Egyesülettel és a NORTON Baráti Kör Egyesülettel részt vett az Autista Világnap alkalmából megrendezett Jótékonysági Sütivásáron.
SÜTIVÁSÁR

Autista Sérültekért Zalában Alapítvány
PROGRAM
10:00 – 15:00 Kreatív gyereksarok egész nap
09:00 – 13:00 Borka Bohóc
11:00 Harisnyás Pipik Interaktív Zenés Gyermekműsor
ONLINE TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM
Készüljünk fel közösen a NEA 2022-es pályázatainak elszámolására!
A pályázati beszámoló benyújtásának határideje 2023. április 30. A Zala Vármegyei Civil Központ a NEA pályázatok NIR-ben való elszámolásához nyújt segítséget ONLINE tájékoztató fórum keretében. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Megnyitásra kerültek a NIR-ben a 2022. évi NEAO beszámoló felületek
Kedves Civil Szervezetek!
Megnyitásra kerültek a NIR-ben a 2022. évi NEAO beszámoló felületek!
• A felületek megnyitásával kapcsolatban a BGA Zrt. honlapjára és a NIR kezdőoldalára is kikerült az alábbi hír: https://bgazrt.hu/tajekoztatas-a-nemzeti-egyuttmukodesi…/
• A 2022. évi NEA támogatásokra vonatkozó ÁSZF és Elszámolási útmutató elérhető az alábbi linkeken:
Tájékoztató fórum Várvölgyön
Készüljünk fel közösen a NEA 2022-es pályázatainak elszámolására!
A pályázati beszámoló benyújtásának határideje 2023. április 30. .A Zala Vármegyei Civil Központ a NEA pályázatok NIR-ben való elszámolásához nyújt segítséget tájékoztató fórum keretében.
Információ:
PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG
UNESCO díj a lányok és a nők oktatásáért, 2023.
Ismertetjük az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága által közzétett pályázati felhívást, amely az UMNB honlapján az alábbi linken érhető el:
Pályázni a lányok és a nők oktatásáért létrehozott díjra lehet, mely magánszemélyek, intézmények vagy szervezetek a lányok és a nők oktatását elősegítő innovatív, kiemelkedő gyakorlatait jutalmazza.
Pályázati szándék esetén a jelöléshez kapcsolódó angol nyelven kitöltött online formanyomtatványt a jelölést támogató esetlegesen csatolandó dokumentumokkal legkésőbb 2023. április 14-ig az UNESCO e célból létrehozott online felületére szükséges feltölteni, és erről a pályázati anyag előzetes megküldésével az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Titkárságát az info@unesco.hu e-mail címen tájékoztatni.
Megnyíltak a NIR-ben a 2022. évi NEAN és NEAG beszámoló felületek
Tájékoztatjuk, hogy megnyitásra kerültek a NIR-ben a 2022. évi NEAN és NEAG beszámoló felületek!
A Kezdeményezettek részére kiküldésre került e-mailben egy tájékoztató levél az egyszerűsített NIR felület megnyitásáról.
• Ezzel kapcsolatban az alábbi hír került ki a BGA Zrt. honlapjára és a NIR kezdőoldalára is: https://bgazrt.hu/tajekoztatas-a-nemzeti-egyuttmukodesi…/
Bővebben:
NIR VARÁZSLÓ WORKSHOP
„AZ ÉV ZALA VÁRMEGYEI ADOMÁNYOZÓJA 2023”
A Zala Vármegyei Civil Központ 2023-ban is meghirdeti „AZ ÉV ZALA VÁRMEGYEI ADOMÁNYOZÓJA” díjat. A díj alapításával az volt a célunk, hogy a vállalatok támogatói tevékenységének bemutatásával, elismerésével hozzájáruljunk az üzleti szektor társadalmi szerepvállalásának motiválásához, erősítéséhez. Az ajánlólap beküldési határideje: 2023. szeptember 11.
A díjátadóra 2023. októberében kerül sor.
Ajánló lap letölthető: https://zalacivil.hu/dokumentumtar/zala-megyei-helyi-es-nemzetisegi-onkormanyzatok-adatbazisa/
VIII. Civil Váradás
A VIII. Civil Véradást a Zala Vármegyei Civil Központ 2023. február 20-23. között szervezte a vármegye három városában, Keszthelyen, Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A három helyszínen közel 100 fő jelent meg, ebből 6 fő első véradó. A vállalkozások közül továbbra is a Zala-Müllex Kft-től érkeztek a legtöbben, intézmények közül köszönet a ZMJV Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, a civil szervezeteknél kiemelkedő a DOWN-Mosolyambulancia Egyesület volt. Köszönjük az OVSZ Zalaegerszegi Területi Vérellátó együttműködését a szervezésben és a gördülékeny lebonyolításban, valamint dolgozóinak lelkiismeretes, odadadó munkáját.

