Bölcsőde-fejlesztéssel, Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatos tájékoztató nap
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak hálózata minden megyében tájékoztató napot szervez az elkövetkező hónapokban bölcsőde-fejlesztéssel, Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatban meghívott és helyi előadókkal. Az információs országos roadshow első állomásaként Zalaegerszegen január 24-én szerveztünk tájékoztató napot a Zala Megyei Kormányhivatal és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával és közreműködésével.
Felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerében való részvételre
Felhívás a Nemzeti Együttműködési Alap
civil jelöltállítási rendszerében való részvételre
Azok a civil szervezetek, amelyek bejelentkeznek a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerébe, egy-egy képviseletükre kijelölt természetes személy (elektor) részvételén keresztül elektori gyűléseken választhatják meg az NEA Tanácsának és kollégiumainak civil delegált tagjait.
A civil jelöltállítási rendszerbe azok a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesületek és alapítványok jelentkezhetnek be és állíthatnak elektort, amelyek szándékukat az EPER rendszeren keresztül jelentik be.
A bejelentkezés határideje: 2020. február 19. 23:59
Bölcsőde-fejlesztéssel, Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatos tájékoztató nap
Bölcsőde-fejlesztéssel, Családvédelmi Akciótervvel kapcsolatos tájékoztató nap
Időpont: 2020. január 24. péntek, 9,00 óra
Helyszín: Zala Megyei Kormányhivatal, Deák-terem,
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10.
Regisztráció: https://bit.ly/35y3eAx .
Megjelentek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. aktuális felhívásai
Megjelentek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
alábbi tartalmú felhívásai
A magyar kultúráért és oktatásért központi pályázati kiírás 2020.
A pályázati kiírás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, a Magyarországgal fennálló sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, valamint a magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
Megvalósítási időszak: 2020. január 1. – 2020. december 31.
A pályázat benyújtásának kezdő időpontja: 2019. december 20.
Benyújtási határidő: 2020. január 31. 14.00 óra (közép-európai idő szerint).
A Miniszterelnökség felhívása a 2020. évi Értékteremtő Közösségekért díjra való jelölésre
A Miniszterelnökség felhívást tesz közzé a 2020. évi Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozóan.
A 2020. évi Értékteremtő Közösségekért díj hirdetménye
A Miniszterelnökség – a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján – felhívást tesz közzé a 2020. évi Értékteremtő Közösségekért díj adományozására vonatkozóan.
Felajánlás a Bigimp Kft. részéről
A Faipari Centrum (Pózvai körforgalom) nevében szeretnénk felajánlani,hogy a az újonnan elkészült,faipari szerszámokkal,kisgépekkel felszerelt KÖZÖSSÉGI ASZTALOSMŰHELYÜNKET felajánljuk az osztályok részére,hogy elkészíthessék a kutyaházakat.Ez a műhely a továbbiakban is díjmentesen a város lakossága rendelkezésére áll majd. Szervezük a jövőben apa - fia stb..workshopokat is illetve bárki jöhet barkácsolni Hozzánk ,ha otthon nincs eszköze vagy lehetősége.
Interaktív szülőszobalátogatás
Előregisztráció után a Születés Hete Fesztivál keretén belül a résztvevőknek lehetőségük nyílt részt venni a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban interaktív szülőszoba látogatáson.
A programon perinatális szaktanácsadó, szülésznő és gyógytornász látta el hiteles információkkal az érdeklődőket.


