Pályázati felhívás
EGYÜTT. ÚJRA.” – A CIVIL KÖZÖSSÉGI ÉLET ÚJRAINDULÁSÁNAK BEMUTATÁSA FIATAL SZEMMEL

.
A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) fotópályázatot hirdet, amelynek célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása. A 2020 márciusa óta mindannyiunk életét befolyásoló koronavírus járvány a civil szektor működését, illetve a szervezetek által megvalósított programok és rendezvények lebonyolítását is nagymértékben megnehezítette. Az utóbbi hetekben azonban az online térből végre mindenki visszaköltözhetett az offline világba, újra személyes keretek között megtartva az elmaradt vagy a nyári időszakra tervezett eseményeket. A formális és az informális közösségek újraindulása ismét megmutatta, hogy mekkora összetartó és értékteremtő ereje van a hazai civil szektornak. (tovább…)




A független szakmai zsűri egyöntetű véleménye alapján három kivételes személyiség kiemelkedő önkéntes tevékenységének elismeréséért 2020-ban „Az Év Zala Megyei Önkéntese” Díjat kapta:
JELÖLÉSEKET VÁRUNK!
Július 25-én szombaton Bölcsi-tuning címmel önkéntes akció program keretében szépült meg Zala megyében, a zalaegerszegi Űrhajós Bölcsőde.
A Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház szervezésben interaktív érzékenyítő, szemléletformáló foglalkozásokat biztosítunk nyári táborokba.
