Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Domberdő Természetvédelmi Egyesület

Bemutatkozás: (Ptk. 3: 5. § c) pont) elsősorban a természet- és környezetvédelem, a vidékfejlesztés, s az ezeken a területeken fellelhető értékek, hagyományok felkutatása, megőrzése. Fontos cél az ismeretterjesztés, a természeti és környezeti értékek bemutatása az ifjúság részére, valamint a kutatás és a különböző tudományos tevékenységek felvállalása a természet- és környezetvédelem területén. Célja, hogy létrejöjjön egy fenntartható természeti és épített környezet, benne a helyi- természeti, kulturális és gazdasági- erőforrásokra támaszkodó környezettudatos társadalom. Az egyesület céljának megvalósítása érdekében együttműködik minden állami, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, más egyesülettel és szövetséggel, amelyek segítik az Egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását. Célját kormányzat attól, pártoktól, gazdasági szférában független non-profit, erőszakmentes, demokratikus, emberközpontú, minden korosztály számára szerveződő társadalmi szervezeten keresztül valósítja meg. Társadalmi szervezet jellegéből adódóan minden tevékenységet a lehető legtöbb önkéntes, aktivista bevonásával végzi. Az Egyesület közvetlen és közvetett politikai tevékenységet sem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A fenti célokat a következő eszközök segítségével kívánja elérni: oktatás, nevelés, kutatás, szemlélet formálása, ismeretterjesztés, tájékoztatás; a természeti és épített környezet állapotának javítására irányuló gyakorlati tevékenységet; érdekérvényesítés, erőszakmentes direkt akciók, mintaprojektek kidolgozása és megvalósítása, programok és kiadványok létrehozása.
Székhely:8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. út 31.
Fő tevékenység:Környezetvédelem
Adószám:18969434-1-20
Képviselő:Bogár István
Tel.:nincs megadva
Email.:info@domberdo.hu

Tartalom megosztása: