keresés a weboldalon

Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Együtt a társadalmi integrációért – Szakmai napon jártunk

2025. május 31-én megtisztelő meghívást kaptunk a Zala Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzattól a „A Roma Nemzetiségi Önkormányzatok és civil szervezetek szerepe a romák társadalmi integrációjában” című szakmai napra.
Örömmel vettünk részt a rendezvényen, melynek középpontjában a roma közösségek társadalmi integrációjának elősegítése állt. A program célja az volt, hogy erősítse a párbeszédet és az együttműködést a Roma Nemzetiségi Önkormányzatok, a civil szervezetek és más, az integráció iránt elkötelezett szereplők között.
A szakmai napon olyan civil szervezetek, önkormányzati képviselők és szakemberek is jelen voltak, akik aktívan dolgoznak a romák társadalmi és gazdasági felzárkóztatásáért.
Mi, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársai bemutattuk a központ működését, valamint ismertettük azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek elősegíthetik a roma közösségek fejlődését és erősödését.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a társadalmi integráció csak közös gondolkodással és cselekvéssel valósulhat meg. A rendezvény remek alkalmat nyújtott arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, jó gyakorlati példáinkat, és együtt keressünk megoldásokat a kihívásokra.
Ezúton is köszönjük a meghívást és a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ennek a tartalmas szakmai napnak! ✨
Galéria:

Tartalom megosztása: