2017. május 27-én az Apáczai VMK tornatermében került megrendezésre a Zala Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház által szervezett III. Amatőr Csörgőlabda Bajnokság.
A program célja a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációjának elősegítése. Aktivitást elősegítő, saját élményen alapuló tapasztalatszerzés, empátia erősítése.
A program az elmúlt években nagy sikert hozott, hiszen egyre többen vesznek részt és állítanak ki csapatot. A versenykiírással egyre nagyobb arányban tudjuk megszólítani az önkormányzati-, közigazgatási-, közoktatási intézményeket, a for-profit és a civil szféra tagjait, illetve a lakosságot. (Szinte presztízst jelent részt venni a versenyen.) A versenyre 4-6 fős ép és/vagy fogyatékossággal élő játékosokból álló csapatok jelentkezését várjuk. A sportrendezvény megszervezését és lebonyolítását e téren szakmailag tapasztalt sportszervezettel valósítottuk meg.
A bajnokságot Choma Balázs a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének alelnöke nyitotta meg, valamint ismertette a játék szabályait.
A részt vevő csapatok 5 perces mérkőzésekben mérhették össze erejüket.
Az első helyezést, ezzel együtt a vándorserleget címvédőként a Zala Megyei CSEÖH iroda integrált csapata, a „Szemtelenül” nyerte el, második helyen Kocza Balázs csapatkapitánnyal az élen a „Menszátor Magdolna” elnevezésű csapat, a harmadik helyen a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének csapata az EFOP-OK végzett, míg az Esély díjat Györe Edinától (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgató) a MANDULÁK csapata vehette át, akik a Mandulavirág Fogyatékkal Élők Református Gondozóházából érkeztek.
A résztvevő csapatoknak gratulálunk, a jövő évi bajnokságra mindenkit szeretettel visszavárunk!
Ezúton köszönjük a közreműködést és a segítő támogatást Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Vezetésének, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének, az Apáczai VMK-nak, a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének, az iskolai közösségi szolgálatos tanulóknak, valamint a játékvezetőknek Jóna Istvánnak és Csizmadia Lászlónak.
Az eseményről bővebb információ:
- Zaol
- Zalai Hírlap 73. ÉVF. 123. sz.
- ZegTV (8:30 perctől)
- Zalaegerszeg lokálpatrióta hetilap – XXV. évfolyam 18. szám
- ZALA média
A fotókat és a videoösszeállítást köszönjük Papp Zsuzsinak!