keresés a weboldalon

Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Esély Sportnap-2019.05.11

ESÉLY SPORTNAP plakát2019.május 11-én 5. alkalommal – immár hagyományosan – került megrendezésre az egész napos Amatőr Csörgőlabda Bajnokság Esély Sportnap keretén belül. A program nagy sikert hozott, idén 16 csapat vett részt, akik közül 9 integrált formában indult.

A versenykiírással egyre nagyobb arányban tudtuk megszólítani az önkormányzati-, közigazgatási-, közoktatási intézményeket, a for-profit és a civil szféra tagjait, illetve a lakosságot.

A versenyre 4-6 fős ép és/vagy fogyatékossággal élő játékosokból álló csapatok jelentkezését vártuk. A sportrendezvény megszervezését és lebonyolítását e téren szakmailag tapasztalt sportszervezettel valósítottuk meg.

A korábban résztvevők mellett levelező listánkon, on-line (közösségi oldalak (városi, saját), honlapokon) és közvetlen megkereséssel ajánlottuk ki a programot.

Az első három helyezetten kívül, átadásra került az Esély díj is – idén a Zalaegerszeg Városi Diákönkormányzat integrált csapata nyerte el ezt az elismerést.

Nagy öröm számunkra, hogy az első három helyezett csapatok mindannyian integrált formában indultak a versenyen:

  1. helyezett Szemtelenül (Zala Megyei CSEÖH és Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesület integrált csapata)
  1. helyezett ASZA (Autista Sérültekért Zalában Alapítvány integrált csapata)
  1. helyezett FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. Zala Megyei Szervezet integrált csapata)

A játékosok a mérkőzések között a Decathlon Zalaegerszeg jóvoltából sátorállító versenyen vehettek részt, ahol a 3 fős csapat tagjai közül két fő bekötött szemmel állította a sátrat, míg a harmadik 10 perc után szóban adhatott instrukciókat. A verseny rekord szintidővel, (3 perc alatt) a Kéklámpás csapat nyerte (Kéklámpás Ördögök Motoros Polgárőr Egyesület).

A rendezvényt a fővédnök, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere nevében Balaicz Zoltánné, valamint szakmai védnöke Györe Edina a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója nyitotta meg.

Idén kísérő programként a művelődési központ aulájában elhelyezett spinning kerékpárokon a résztvevőknek lehetőségük nyílt egy-egy helyi szervezet, egyesület támogatására oly’ módon, hogy a szervezet emblémájával, logójával ellátott kerékpáron adott időegységet teker. A legtöbb „időt” gyűjtő szervezet 50.000 Ft értékű támogatásban részesült vásárlási utalvány formájában a Zala Megyei CSEÖH jóvoltából. A tekerés célja a figyelemfelkeltés, adott szervezetek népszerűsítése valamint a közös, minőségi idő eltöltése.

A programelem a vártnál sokkal nagyobb sikert hozott, a támogatható egyesületek tagjaikat, pártfogóikat mozgósítva gondoskodtak arról, hogy a kerékpárok egész nap mozgásban legyenek, szimbolizálva ezzel az összefogást, a mozgósítást, az adott szervezet aktivitását. A bentlakásos intézmények támogatására például ellátottak, szakdolgozók, gondozónők és irodai munkát végzők is érkeztek a programra.

A 12 szervezet közül 9 végigtekerte a 6 órás programot és az így kialakult holtversenyben húzással döntöttük el, hogy mely szervezet kapja meg végül a támogatást.

A nap végén a Zalaegerszegi Kerékpáros Sportegyesület által felajánlott ajándékcsomagot az SZGYF – Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény Hóvirág Otthona (Muraszemenye) nyerte, az 50.000 Ft értékű támogatást a Down-Mosolyambulancia nyerte el.

Az Esély Sportnapot önkéntesek bevonásával valósítottuk meg (62 fő), részvételüket jelenléti ívvel dokumentáltuk.

Tekerd ránk az időd ESÉLY SPORTNAP plakát