Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében – NEA Tájékoztató Zalaegerszeg

CKSZK Zala logó

          

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy 2021. október 4-én megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai. A 2021. évi 9,3 forint összegű keret után a 2022. évi keret közel 11 milliárd forint.

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2022.” című, NEAO-KP-1-2022 jelű és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2022.” című, NEAG-KP-1-2022 jelű pályázatainak célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás, illetve szakmai programjai megvalósításának támogatása révén.

A pályázatok beadási időszakai:

A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2022.” című kiírások tekintetében: 2021. október 4. 10:00 – 2021. november 3. 14:00 között.

A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2022.” című pályázati kiírás tekintetében: 2021. október 18. 8:00 – 2021. november 17. 14:00 között.

A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR) lehet benyújtani.

A pályázati kiírás és a kapcsolódó dokumentumok az alábbi linkről letölthetőek:

NEA Pályázati kiírások

TÁJÉKOZTATÓ INFORMÁCIÓS RENDEZVÉNY

A Zala Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ tájékoztató információs rendezvényt tart  az 2021. október 4-én megjelent NEA pályázatokkal kapcsolatban.

Időpont: 2021. október 12. (kedd) 16. óra

Helyszín: Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – Deák Ferenc terem

A rendezvény ingyenes.

Részvételi szándékukat kérjük szíveskedjenek az info@zalacivil.hu e-mail címen jelezni!

 

NEA_ME_BGA

Tartalom megosztása: