keresés a weboldalon

Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

ZAZEE Kulturális Egyesület

Amatőr könnyűzenei előadók, zenekarok támogatása. Az egyesület támogatja azon zenészeket, zenekarokat, akik nem hivatásszerűen zenélnek, élő hangszeres, nem kommersz könnyűzenét játszanak (műfajtól függetlenül) legalább 50 %-ban saját számokat adnak elő és nem állnak kiadóval szerződésben. Az egyesület tevékenysége révén segíti a zenekarokat, hogy ismertté, elismertté váljanak,zenéjük eljusson a közönséghez. A fiatal korosztályon zenehallgatási kultúrájának fejlesztése. A zenészek, zenekarok tevékenységének támogatása révén közvetett cél szélesíteni azt a zenei palettát, melyből a fiatal megtalálja a stílusának megfelelő előadót. Cél, hogy a fiatalok ismerjék fel az értékes zenei produkciókat és a közösségben történő zenehallgatás révén a fiatalok megtalálják a számukra megfelelő kortárscsoportot. Az egyesület olyan zenei klubot, műhelyt kíván működtetni, ami nyitott a fiatal zenészek, zenehallgatók számára, ami befogad más művészeti ágakhoz kapcsolódó kortárs műveket, produkciókat, valamint a fent megfogalmazott célokért működik. Az egyesület támogatja a tehetséges zenészek, zenekarok zenei oktatását, továbbképzését és maga is szervez képzéseket. Az egyesület partneri kapcsolatok kiépítésére törekszik a határon túli magyar és egyéb külföldi zenészekkel, zenekarokkal, illetve hasonló célokra szerveződő kulturális célú szervezetekkel. Az egyesület támogatja a kortárs művészek, művészeti csoportok tevékenységét, a könnyűzenén túl az irodalom, a képzőművészet, a színház- és filmművészet, valamint egyéb művészeti ágak képviselőit. Az egyesület elsősorban rendezvények szervezésével, nyomtatott (havilap, kiadvány) és elektronikus (webportál) kiadványok megjelentetésével, gondozásával kívánja elérni, hogy a kortárs művészek a ?kultúrára éhes? közönség számára bemutatkozhassanak. Az egyesület kapcsolatot kíván létesíteni, fenntartani további kulturális területen működő szervezetekkel a jövőbeni hatékony együttműködés érdekében.

Tartalom megosztása: