Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Civil szervezetek (régi)

Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatásra civil szervezetek részére

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított forrásból, a Nemzeti Együttműködési Alap „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatásra civil szervezetek részére 2017.” című pályázati kiírása.

Határidő: 2017. agusztus 21.

A civil szervezet működéséhez jelen kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezet által gyűjtött, a számviteli beszámolójában a bevételek között összevontan szereplő és a Civil tv. 20. § d) pontjában meghatározottaknak megfelelően elkülönítve kimutatott adomány után járó öt százalékos normatív kiegészítés eléri a 10.000,- Ft-ot (a gyűjtött és elkülönítetten nyilvántartott adomány összeg legalább 200.000,- Ft), azaz tízezer forintot.

 

Forrás: www.emet.gov.hu

Civil szervezetek infrastruktúra támogatása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma civil szervezetek számára infrastruktúra támogatást biztosít.

A felhívás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a befogadó szervezetek időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális erőforrásainak igénybevétele révén.

Forrás: www.emet.gov.hu

EFOP–3.10.1-17 -Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival” című  felhívás.

Bővebben: www.palyazat.gov.hu

EFOP-5.2.2-17 Transznacionális együttműködések

Magyarország Kormányának felhívása a humán szolgáltatásokat nyújtó állami és nem állami intézmények, szervezetek és fenntartóik számára, a transznacionális együttműködés megvalósítása érdekében.

 

Forrás: www.palyazat.gov.hu

Módosult az EFOP-1.1.5-17 A fogyatékkal élők mindennapjait segítő infokommunikációs alapú távszolgáltatás kialakítása

Módosult A fogyatékkal élők mindennapjait segítő infokommunikációs alapú távszolgáltatás kialakítása című felhívás!

Forrás: www.palyazat.gov.hu

 

7szoknya-7nadrág Zalaboldogfai Táncegyesület

A magyar néptánc, a népi kultúra iránti érdeklődés felkeltése mind szélesebb körben

Zrínyi Miklós Diáksport Egyesület

A Zrínyi Miklós Általános Iskola tanulói és szülői társadalma részére rendszeres testedzés biztosítása. Az iskola sportolói edzésének, versenyeztetésének biztosítása. A tehetséges sportolók nevelése, szakmai fejlődésük folyamatos biztosítása. Különböző sportágak megalapozása, népszerűsítése, utánpótlás nevelése.

Zsigmondy-Winkler Diáksport Egyesület

A Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskola tanulói és szülői társadalma részére rendszeres testedzés biztosítása. Az iskola sportolói edzésének, versenyeztetésének biztosítása. A tehetséges sportolók nevelése, szakmai fejlődésük folyamatos biztosítása.

Zsinórpadlás Művészeti és Kulturális Egyesület

Zala megyében és a régióban színház- és társművészeteinek segítségével kulturális és művészeti tevékenységet folytasson. Az egyesület fontos feladatának tartja, hogy segítsen a működési területén élőknek, elsősorban a fiataloknak megismerni a művészetek világát. E feladatát tájékoztató anyagok, elemzések készítésével, valamint iskolarendszeren kívüli képzések, rendezvények megszervezésével kívánja elérni.

ZTE Sportlövész Klub és Kulturális Egyesület

Tudományos kutatás különös tekintettel sporttal kapcsolatos eszközökre, módszerekre és ezekkel kapcsolatos tájékoztató tevékenység. Sport (elsősorban sportlövész) és kulturális rendezvény szervezése, hagyományok és kulturális örökség megőrzése. Művelődési közéleti események művészeti programok szervezése. Sport, kulturális és tanulmányi versenyek szervezése, rendezése. Művészeti programok szervezése, művészeti tevékenység, minden olyan kezdeményezés elősegítése, támogatása, amely a lakossági csoportok, egyének testkultúrájának fejlesztését szolgálja. Oktatási, képességfejlesztés ismeretterjesztés. Életmódformáló önfejlesztő programok, személyiségfejlesztő programok, tréningek szervezése. Sportlövészet oktatása fejlesztése. Sportfegyverek helyes használatának ismertetése, biztonság technikai ismeretterjesztés. Ezen tevékenységek előnyei a társadalomban. Specifikus edzőtáborok és tréningek szervezése. Közreműködés a szabadidősport szakembereinek képzésében, továbbképzésében, ilyen képzések szervezése. Fiatalok megismertetése a honvédelmi feladatokkal, katasztrófa elhárítással. Előadások, kiállítások, bemutatók szervezése, rendezése, adott esetben tűzoltóság és katasztrófavédelem bevonásával. Egészséges életmóddal, illetve egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadások, tréningek szervezése. A szociálisan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok segítésére irányuló szociokulturális tervek (projektek) szervezése. Családok, baráti társaságok összetartozására irányuló szabadidős programok szervezése. Fitness – welness programok, kirándulások, sport és kulturális programok szervezése., rendezése, szolgáltatások nyújtása a tagoknak és portegyesület céljait anyagilag támogató szervezeteknek, személyeknek.