Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület

Alkotónapok

Zala megye iskoláiban 8 alkalommal x 4 órányi program keretében különböző készségekre épülő foglalkozásokon (kézműves, képzőművészeti, zene, mozgás) a résztvevőknek lehetőségük van új, a hagyományos iskolai keretek között nehezebben hozzáférhető területen kipróbálni magukat és új érdeklődési területeket felfedezni.

A különböző állomásokon mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb tevékenységet. Az ének és a kézműves foglalkozáson voltak a diákok a legaktívabbak, de a tornateremben is alaposan megdolgoztak azért, hogy elsajátítsák a lábtollazás alapjait. A pályázat célcsoportja nagyrészt a hátrányos helyzetű fiatalok közül kerül ki, így a program számukra is lehetőséget biztosít a kiteljesedésre és jövőjük megalapozására. A fiatalok közül többen szabadidejükben is űznek valamilyen tevékenységet, hobbit, itt viszont számukra új dolgokkal is találkoztak. „A táncolásnál a figyelmet kellett kipróbálni, hogy mennyire tudunk egymásra figyelni, és mennyire tudunk összhangban lenni egymással” – mondta Salamon Panna. Az alkotónapokra néhány szülő is ellátogatott. Mint mondták, örültek a kezdeményezésnek, hisz így a gyerekek többféle területen is kipróbálták magukat. A fiatalok minél több mindenbe belekóstolnak, annál tisztább képet kapnak arról, mihez van érzékük, de ehhez fontos a családi háttér is. „Magunknak is észre kell vennünk azt, a saját gyerekünk mit szeret, mit szeretne és ezt támogatnunk kell, úgy gondolom” – fogalmazott Salamonné Papp Zsuzsanna. Mind a gyerekek, mind a pedagógusok élvezték a több helyszínen, állomáson megvalósuló érdekes és izgalmas foglalkozásokat.

1. 2016. február 21. vasárnap – Nagykanizsa, Halis István Könyvtár

Médiamegjelenés: Alkotónap

2. 2016. február 23. kedd- Csapi, Csapi Általános Iskola

3. 2016. március 23. szerda- Galambok, Galamboki Általános Iskola

4. 2016. április 26. kedd- Kiskanizsa, Kiskanizsai Általános Iskola

5. 2016. május 27.  péntek- Miklósfa, Miklósfai Általános Iskola

Médiamegjelenés: Alkotónap

6. 2016. június 07. kedd- Murakeresztúr, Zrínyi Miklós Általános Iskola

7. 2016. június 13. hétfő – Nagyrécse, Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola

8. 2016. június 14. kedd- Nagykanizsa, Péterfy Sándor Általános Iskola

Galéria: https://zalacivil.hu/?page_id=3936